Lélekút - fejlődés,

hogy csoda legyen az élet


Az est csendje

Szeretem az esti órák csendjét. Ilyenkor minden elcsendesedik, és előkerül a lelkemet feszítő vágy. A vágy, hogy engedjem el. A vágy, hogy végre kiszabaduljak.

Fájnak az emlékek, pedig nem is ebből az életből valók. Úgyhogy már igazán itt lenne az ideje, hogy elengedjem. De félek. Félek attól, hogy ha elengedem ezt a fájdalmat, akkor megint megnyílik a szívem a szeretetre. Ha elengedem a fájdalmat, akkor megint megnyílok, és sebezhetővé válok. Hiszen itt a fájdalom fala mögött elég erős vagyok, hogy ne jöjjön több fájdalom. Így a fal mögött biztonságban vagyok a többi fájdalommal szemben. Így jöhet bármi, kibírom. Csak ez a régi fájdalom ne fájna ennyire!

És ekkor megszólal bennem egy hang: Pont attól leszel erős, ha szíved csakrájának szírmai ismét teljesen kinyílnak. Hiszen ha képes vagy beengedni szívedbe az isteni szeretetet, akkor már fel vagy vértezve mindenki és minden ellen. Hisz az isteni szeretet nem csak látja, de érti is, és el is fogadja a másik "balgaságát".

Ezért ha ismét látsz, értesz és elfogadsz, akkor a bölcsességed által már "sebezhetetlen" vagy. Ennek magasságnak már nincsenek mélységei.

Hittem a hangnak, és engedtem, hogy ma este, a nagy csendben ismét elvigyen egy réteget abból a falból, ami még itt van a szívemnél. És ha minden este megengedem, hogy elvigyen egy darabot a falamból, ismét ott leszek ÉN. Ott leszek én, aki Istentől született, akin átragyog az Isten szeretete. Ott leszek én, akit kitölt a boldogság, béke, nyugalom tökéletessége, még akkor is, ha a körülöttem lévő világ a tehetetlenség, a félelem, a sötétség homályában él.

Szép ez az út. És ugyan a testem itt van a fotelben meditáló pózban, az élmény mégis magasságokba röpít, és tudom, hogy holnap este is itt leszek, mert szeretem az esti órák csendjét. Ilyenkor minden elcsendesedik, és előkerül a lelkemet feszítő vágy ...., hogy ismét ÉN legyek itt.

 

Tolnai Erzsébet Éva

Hozzászólásoddal másoknak segítesz


Megvásárolható csakra üvegképeim

Gyökér csakra mandala üvegkép - Tolnai Erzsébet Éva alkotása

 

Szakrális csakra mandala üvegkép - Tolnai Erzsébet Éva alkotása

 

Napfonat  csakra mandala üvegkép - Tolnai Erzsébet Alkotása

 

Szív csakra mandala üvegkép - Tolnai Erzsébet Alkotása

 

Torok csakra mandala üvegkép - Tolnai Erzsébet Alkotása

 

Korona csakra mandala üvegkép - Tolnai Erzsébet Éva alkotása

 

Gyökér csakra mandala poháralátét - Tolnai Erzsébet Alkotása

 

Szakrális csakra mandala poháralátét - Tolnai Erzsébet Alkotása

 

Napfonat csakra mandala poháralátét - Tolnai Erzsébet Alkotása

 

Szív csakra mandala poháralátét - Tolnai Erzsébet Alkotása

 

Torok csakra mandala poháralátét - Tolnai Erzsébet Alkotása

 

Harmadikszem csakra mandala poháralátét - Tolnai Erzsébet Alkotása

 

Korona csakra mandala poháralátét - Tolnai Erzsébet Alkotása


© Minden jog fenntartva.